Archive | június 2013

Aktuális igazgatói közlemények

A 8. a osztályosok ballagása és a tanévzáró ünnepség június 16-án vasárnap lesz. A gyerekeknek kötelező a megjelenés, ünneplő ruhában. A program 7 óra 45-től kezdődik teremdíszítéssel. A szülőket a 10 óra 30-kor kezdődő évzáró ünnepségre várjuk szeretettel a templomba. A program várhatóan 12.30-kor ér véget az osztályokban a bizonyítványosztással.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a tanév során elhagyott és eddig megőrzött ruhákat a bizonyítványosztás idejére kitesszük a nagyelőadó terem asztalára. Az ott maradó ruhákat karitatív célokra ajánljuk fel a Máltai Szeretetszolgálatnak.

A nyári szünet 2013. június 17-én kezdődik. A tanévnyitó ünnepség 2013. augusztus 30., 16:00 óra.

Az iskolai nyári táborokról honlapunkon és az iskolaújságban találnak ismertetőket.

Szép és napsütéses nyarat kívánva maradok tisztelettel:

Szűcs Péter igazgató

schoolclosed summervacation

VI. Szignum Nap

2013. június 14.-én, az idei tanév utolsó napján részt vehettünk a VI. Szignum Napon. Számunkra ez egy közös megnyitót jelentett a Szignum közösséggel, ahol társas táncosaink felléptek kedves kis táncukkal. Az 1.b osztályból fellépett: Halász Dávid, Ágoston Eszter, Szabó Elvira, Simon Roland, Vajka Alexa, Dékány Marcell, Tanács Barnabás, Nacsa Klaudia. Nagyon ügyes produkciót láthattunk!

Ezután kihirdetésre került a Szignum Okostojás Matematika Verseny összesített eredménye, amelyen Sóki Lorina a III., Szabó Tamás pedig az I. helyezést érte el az 1. b osztályból. Gratulálunk nekik!

Ezután a Szignum kis elsősei egy kellemes délelőttöt töltöttek el a Hagymatikum fürdőben, ahol mind a kinti, mind a benti úszómedencékben kipancsolhatták magukat.

A nyári szünetre sok-sok pihenést, sok játékot, egymással való barátkozást és minél kellemesebb családi együttléteket kívánunk!

Erika néni és Éva néni

Első osztálykirándulásunk

2013. június 4.-én, kedden Csongrád-Bokrosra kirándultunk, a Vadnyugati Városba. Nagyszerűen éreztük magunkat, a szemerkélő eső ellenére!

A tízórai után a Seriff vezetésével különböző érdekes feladatokat oldottunk meg:

  • Távolugrás
  • Útvesztő
  • Patkódobás
  • Csizmahajítás (előtte beleszagolás:-))
  • Szalon illetve börtönlátogatás
  • Indián fejdísz készítés
  • Állatsimogatás
  • Játszóterezés
  • Lovaskocsizás
  • Hordóhúzás
  • Tomahawk dobás
  • Mocsárjárás (aki leesett, a fiúk a lányokat puszilták, a lányok a fiúkat puszilták)
  • Aranymosás
  • Üvöltő
  • Lasszóvetés
  • Homokozás